
December 15-én, a Tudomány Napján sok előadással találkozhattak a sashegyis diákok. A tizedikesek második előadása a táplálkozással, a testmozgással, a stresszel való megküzdéssel, valamint a másoknak nyújtott segítséggel foglalkozott, és azt mutatta be, hogyan tudjuk ezek segítségével építeni és megőrizni egészségünket. Ez az előadás szorosan kapcsolódott Prof. Dr. Martos Éva bemutatójához, amelyen a tizedik évfolyam már a kilencedikesekkel együtt vett részt.
Prof. Dr. Martos Éva jelenleg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sporttáplálkozástudományi Központjának szakmai programvezetője. Sportszakorvosként három olimpián is részt vett, és széles körű szakmai tapasztalatának köszönhetően számos érdekes és tanulságos példát hozott a diákok számára.
Előadásának címe – „A sport a király, a táplálkozás a királynő, rakd össze, és lesz egy királyságod” – rendkívül találóan foglalja össze mondanivalóját. Kiemelte, hogy a sporttáplálkozás alapja az egészséges, tudatos étrend. Mesélt az olimpiákról is, ahol a sportolók számára hatalmas termekben, éjjel-nappal elérhető mindenféle élelmiszer, ezzel támogatva a sikeres versenyzést.

Az éttermekben óriási a választék: több mint tízezer sportoló számára elkülönítve tárolják a húsféléket, a tésztaféléket, a tejtermékeket, valamint a gyümölcsöket és zöldségeket. Mindig rendelkezésre álltak energiaszeletek is, sőt még egy McDonald’s is működött, ahol hosszú sorok kígyóztak.

Az Ausztráliában megrendezett olimpián újdonság volt, hogy az Ausztrál Nemzeti Egyetem dietetikusai is kitelepültek a helyszínre: tőlük tanácsot lehetett kérni, és az ételeken pontosan feltüntették az összetevőket.
Előadásában szó esett többek között KOKO-ról, azaz Kovács István bokszolóról, Csollány Szilveszter tornászról, valamint Benedek Tibor vízilabdacsapatának felkészüléséről is.
Kiemelte, hogy az olimpiákon részt vevők étkeztetését szigorú szabályok szerint kell megszervezni, és minden ország sportolói számára biztosítani kell a nemzeti ételeket is.

Előadónk bemutatta az úgynevezett sportolói tányért, amelynek összeállítása az edzések intenzitásától függ. Hangsúlyozta, hogy a sportoláshoz „erős motorra”, azaz megfelelő izomzatra van szükség, amihez elegendő mennyiségű fehérjebevitel elengedhetetlen. A fehérje származhat állati és növényi (például hüvelyesekből) forrásból is, bár az állati eredetű fehérjék jobban hasznosulnak. Aki vegetáriánus vagy vegán étrendet követ, annak különösen ajánlott dietetikus segítségét kérnie.
Megemlítette Kós Hubert olimpiai bajnok úszónkat is, aki saját maga készíti az ételeit, gyakran nagymamája tanácsait kérve, hogy biztosan olyan táplálékot fogyasszon, amely elősegíti az eredményes felkészülését a versenyekre.
Külön kitért a mikro- és makrotápanyagok szerepére, a megfelelő folyadékbevitel fontosságára, valamint a cukrozott üdítők haszontalanságára. Beszélt a rostos és a szűrt gyümölcslevek szerepéről, valamint hangsúlyozta az energiaitalok veszélyeit is, amelyek elnevezése félrevezető, hiszen valójában nem energiát adnak, csupán elnyomják a fáradtságérzetet.
A változatos, kiegyensúlyozott és egészséges étrend kapcsán szóba került Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó is, akinek világszerte több mint egymilliárd követője van. Példáján keresztül hangsúlyozta, mennyire fontos az étrend minősége és mennyisége, valamint a rendszeres, kisebb étkezések szerepe.
Az előadás második felében a tömegnövelés „titkairól” esett szó: az étrend, a pihenés, a minőségi fehérjebevitel, a megfelelő folyadékfogyasztás, valamint a mennyiség és a minőség fontosságáról. Kiemelte, hogy különösen körültekintőnek kell lennünk, ha interneten keresztül szeretnénk táplálékkiegészítőket vásárolni. Nem szabad mindent elhinni: a kommentek manipuláltak lehetnek, ezért fontos megnézni, ki írta a cikket, mikor jelent meg, be van-e jegyezve a cég, valamint található-e hiteles kutatás és forrás az adott termékről.
Schneider Szilvia tanár


