ARCHÍVUM
2023.
2023. nov 10., péntek

Dr Batár Levente, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium tanára, egyben az ELTE PPK óraadója pénteken elhangzó előadásában azt sugallta, hogy legyünk pozitívak ebben a kérdésben, van kiút! De mi is az a bullying, cyberbullying, ami pedagógusként és szülőként is aggasztónak tűnik?

Az MTA középiskolai alumni programjának soron következő előadója november 10-én tartott egy rendhagyó órát intézményünkben, illetve – a TWMI támogatásának hála -, a zeneiskola hangversenytermében ebben a témában. A címben szereplő bullying zaklatást, megalázást, bántást jelent, a pszichológiában a fenti angol kifejezés honosodott meg, bár számos magyar megfelelő is rendelkezésünkre állna. Ezen az alkalmon megtudtuk, hogy a bántalmazás egyaránt lehet fizikális, verbális, vizuális, kapcsolati, illetve cyberbullying. Utóbbi alatt azt a kategóriát értjük, amikor valamilyen technikai eszköz segítségével történik a bántás, megalázás. A technikai eszközök pedig szinte kínálják magukat a Z és a α generáció számára. Kutatások szerint hazánkban körülbelül 7 órát töltünk átlagosan az internet előtt naponta, így aztán könnyen válhatunk áldozataivá, vagy akár okozóivá ennek a folyamatnak, médiatudatosság híján gyermekeink pedig még inkább belekeveredhetnek ilyen ügyekbe. A közösségi média, a chat, az sms, a különböző fórumok, számítógépes játékok mind-mind terepeivé válhatnak ennek a fajta bántásnak, sőt akár az email is beállhat a sorba. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezeken a helyeken a kamaszok teljesen magukra vannak hagyatva, ide a szülő szeme nem lát el. Persze, kell, hogy legyen a világnak ilyen része is, hiszen vitathatatlan, hogy ez hozzátartozik a felnőtté váláshoz. Minden generációnak voltak, és lesznek felnőttmentes övezetei. Nem megoldás tehát eltiltani a tinédzsereket az újmédiától vagy akár a digitális eszközöktől.

Írásomban említettem már, hogy a digitális zaklatás témájában legveszélyeztetettebbek épp a fiatalok. A tinédzserkorban elszenvedett bántás negatívan hat a társas készségek fejlődésére, egyértelműen árt az önbecsülésüknek, szorongáshoz, sőt depresszióhoz vezet. Hogyan védjük meg őket? Meggyőződésem, hogy az őszinteség, a bizalom és a tudás a kulcs. Ha őszintén elmondjuk a felnövő generációnak, hogy mire kell vigyázniuk, felvértezzük őket az újmédiával kapcsolatos tudnivalókról és bizalommal fordulunk hozzájuk, akkor le tudják győzni a rájuk leselkedő veszélyeket.

2023. okt 24., kedd

A Terminátort idéző cím egy igen érdekes témával foglalkozó előadás kapcsán fogalmazódott meg. Október 24-én iskolánk Dr. Cserey Györgyöt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia és Bionikai Karának dékánját látta vendégül az MTA Középiskolai Alumni programjának keretében.

A rendhagyó informatikaóra egyszerre foglalkozott a jelen eredményivel és a jövő prognosztizálásának lehetőségeivel. Korunk, a IV. ipari forradalom időszaka olyan technikai újdonságokkal bír, hogy bizony néhány jóslat szerint ideje olyan átképzések után néznünk, amelyek azokra a területekre koncentrálnak, ahol a számítógépek viszonylag rosszul teljesítenek. Az ipari robotok már természetes részét képezik a termelésnek, a mobil robotok kora azonban még csak most virrad. Hamarosan az informatika olyan gépeket tud majd felmutatni, ahol az MI – mintegy interfészként – találkozik a valósággal. Ennek ékes példája az autonóm járművek fejlesztése, amely ugrásszerű volt az utóbbi évtizedben. Az első ilyen járművek számára rendezett DARPA verseny 2004-ben még sikertelennek bizonyult, ma viszont már a TESLA is teszteli az önvezető rendszert. Az a Tesla, melynek atyja Elon Musk az Open AI megszületésekor is bábáskodott. Ez utóbbi szervezet létrejötte mögött az a szándék fogalmazódott meg, hogy egy oly veszélyes dolog, mint a Mesterséges Intelligencia ne kerülhessen egy kézbe, hanem mindenki hozzáférhessen. Az MI veszélyességét, illetve az abban rejlő lehetőségeket nem csak a tudósok, de a világ vezetői is felfedezték már. Vladimir Putyin, orosz elnök például úgy nyilatkozott, hogy az az ország lesz a világ ura, amelyik elsőséget szerez a fejlesztésében.

S hogy mitől ilyen ijesztő? Nem attól, hogy diákjaink elfelejtenek tanulni, hiszen a ChatGPT-vel a zsebükben egyre kevésbé lesz szükségük memóriából előhúzható ismeretekre. Ez a kisebbik baj. A fegyverkezés támogatására éppúgy képes ez a rendszer, mint a megfigyelésre, a cenzúrára, előítéletek előidézésére vagy a manipulálásra, ám képtelen a jó és rossz közötti különbségtételre. Miközben mi legkisebb logikai döntésünket is átszűrjük egy végső, érzelmi szűrőn, addig ez a gép protokolljának nem lehet része. Mindenben jobb lehet az MI, mint az ember, de sosem lehet emberibb. Ettől veszélyes. Ugyanakkor ostobaság lenne elvetni, hiszen óriási eredményeket érhetünk majd el vele a gyógyszeripar, az űrbányászat, sőt a mindennapi élet terén. Nem megsemmisíteni kell tehát, hanem megtanulni felelőséggel fejleszteni.

A jövő biztos, hogy nagyon gyors változásokat fog hozni. Ezek a változások állandó megújulást, folytonos tanulást igényelnek majd. Fel kell készülnünk erre, gyakorolni kell a tanulást, amire az iskola kiváló terepet nyújt! Ha mi kicsiben nem is tudjuk megoldani az MI-biztonság kérdéseit, abban van szerepünk, hogy felkészítsük az új kihívásokra a diákok által képviselt generációt. Ha nem is lehetünk John Connorok, azért tehetünk annak érdekében, hogy ne kelljen tartanunk a Skynettől!

2023. okt 19., csütörtök

Október 19-én délelőtt a humán tudományoké volt a főszerep a Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban. Földváry Kinga, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense másodszor látogatott el hozzánk. Tavaly Shakespeare művészete kapcsán beszélt az irodalom adaptációs lehetőségeiről, idén pedig a populáris kultúra témájában nyűgözte le diákjainkat és tanárainkat az MTA középiskolai Alumni programjának köszönhetően. Az előadásnak ezúttal is a TWMI hangversenyterme adott otthont.

A téma számos kérdést vet fel. Földváry tanárnő először azzal foglalkozott, hogy vajon a népszerű kultúra felhasználói be merik-e vallani, hogy ennek a színes, folyton változó és izgalmas anyagnak fogyasztói, hiszen teljesen társaságfüggő, hogy az adott körben épp „menő” vagy pont „ciki” a populáris kultúra egy-egy szegmensének kedvelése. Ugyanakkor az sem definiálható pontosan, hogy mit értünk kultúra alatt, és vajon hogyan különíthető el ennek népszerű változata a magasabb szintű válfajtól? A határvonal nem húzható meg élesen, sőt sokféleképpen kerülnek át alkotók az egyik kategóriából a másikba. Az viszont kijelenthető, hogy bizonyos szempontok alapján szemlélve a két változatot kirajzolódnak különbségek. A magas kultúrára jellemző igényes és művészi kidolgozás biztos, hogy több jelentésréteget hordoz, szemben a populáris kultúra könnyed, egyszerűségél, amely legfőbb ismérve, hogy elvarázsol, élményt nyújt. A kutatások megállapították, hogy ez a kultúra műfajokban gondolkodik, közérthető, képes tömegeket megszólítani, kortárs vágyaknak és félelmeknek ad hangot, kedveli az ismétléses variációkat (akár a sorozatokat), és szívesen adaptál ismert témákat, történeteket. Mindez biztosítja számára, hogy valóban többen forduljanak hozzá egy adott korban. Amennyiben sikerül ezen céljait értékálló módon elérnie, vagyis későbbi korokban is népszerűnek bizonyul, befogadja a kánon, és maga is részesévé válik a magas kultúrának. Persze, lehet, hogy addig el kell viselnie néhány pejoratív megjegyzést. Különösen érdekes volt a fanfiction gondolatával való játék ezen a rendhagyó órán, ami egyszerre hozhatja játékba akár Lokit, a Marvel univerzumból, illetve a Disney jól ismert hókirálynőjét, Elzát egy közös történetben.

Az előadás egyik fő kérdésének bizonyult, hogy vajon létezhet-e olyan tudományterület, amely ezzel a témával foglalkozik. Földváry tanárnő valójában már a kérdés feltételekor választ is adott, hiszen tudományos igénnyel beszélt szűk egy órában a popkultúráról. A tény, hogy sokakat foglalkoztat ez a világ szintén indokolja a megfelelő szintű vizsgálatot. köszönjük, hogy egy picit beleláthattunk ebbe a munkába!

2023. okt 13., péntek

Idén az MTA Középiskolai Alumni programjának első alkalmán dr Ronkay Ferenc, a BME és a Nyíregyházi Egyetem oktatója tartott előadást 2023.10.13-án iskolánk gimnáziumi osztályai számára. Témája címéül a Polimerek és hulladékgazdálkodás szavakat választotta. Bevallom őszintén, a polimer kifejezés használata első hallásra meglehetősen ijesztőnek tűnt, hiszen kémiai tematikát sugallt, amit kevesen értenek akadémiai szinten – számomra ez a tárgy már a gimnáziumban is nehéznek tűnt.

A tanár úr hamar megnyugtatta a hallgatóságot, hogy érthető és gyakorlatias előadást fog tartani. Tartotta a szavát, hiszen rögtön egy interaktív kérdéssel indított, amikor letesztelte, hogy a jelenlévők közül kik kapcsolnak pozitív, és kik negatív érzéseket a műanyag főnévhez. Utóbbiak elsöprő többséget alkottak. A szerencsétlen megítélést popzenei példákkal is igazolta az előadó, aki egyben felhívta a figyelmet az anyag nagyszerűségére is. Megtudhattuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben csupán 39%-át használják csomagolásra, a többit hosszabb távon aknázza ki az emberiség. Az is fontos, hogy a sokat szidott PET-palack – ami valóban nagy veszélyt jelent a tengerek, óceánok élővilágára – 450 éves, rendkívül ijesztő lebomlási ideje csupán extrapoláció – kikövetkeztetett adat, tehát korántsem biztos. Az azonban 100%, hogy jelenléte a természetben kifejezetten káros, tehát tennünk kell ellene!

A szelektív gyűjtés a megelőzést segíti, a már kijutott hulladékot pedig újra össze kell szedni. Döbbenetes képeket láthattunk arról, a Pet-palackokból álló szemétmennyiségről, amit természetes vizeink ringatnak. Az előadás során annak is utánajártunk, hogy mi készülhet a begyűjtött műanyagból. A tanár úr nem csak beszélt a lehetőségekről, de be is mutatta azok egy részét, a csomagolási termékeken túl, kezünkbe foghattuk az újrahasznosított pántolószalagot éppúgy, mint a partvist. Azt is megtudhattuk, hogy a feldolgozott „szemét” nem csupán rosszabb, de akár jobb minőségű anyagot is eredményezhet. Ennek demonstrálására egy televízió készülék hátsó borítóját hozta el nekünk Dr Ronkay.

A negyvenöt perces előadás során mindannyian megtanultuk, hogy a műanyagot nem elsősorban száműznünk kell az életünkből, hanem meg kell tanulnunk azt felelősséggel használni. Ennek első lépése, hogy megértsük, a műanyag nem az eldobható szinonimája!

2023. aug 24., csütörtök

A pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium beszámolója a Határtalanul program (HAT/161/2022) keretében megvalósult utazásról:

HAT/161/2022, 2023.05.15.-05.19.