A sashegyi hetedik évfolyamának tanulói és kísérő tanárai június 5-9. között a Sóvidék kincseivel, természeti, történelmi nevezetességeivel ismerkedtünk meg. A tartalmas és élményekben gazdag kirándulást előkészítő órák előzték meg, amelyek keretében a tájegység földrajzával, történelmével, népességével és népviseletével foglalkoztunk.

Kirándulásunk első állomása Nagyszalontára, Arany János szülővárosába vezetett. A Csonka toronyban láthattuk az író egykori dolgozószobájának eredeti berendezését. Késő este foglaltuk el szálláshelyünket a Nagy-Küküllő partján található panzióban, ahol minden kiruccanás után finom ételek vártak, no meg a 13 fokos patak, aki fürdeni szeretett volna.

A második nap Szovátára tettünk látogatást. Megtekintettük a sókarszton létrejött heliotermikus Medve tavat, amelynek gyógyhatásaira előszőr Sófalvi Illyés földbirtokos figyelt fel, ezért előszőr Illyés tóként emlegették. Parajd környékén a só volt a főszerepben, a sóbányát és egyéb természeti képződményeket láthattuk: sókarsztjelenségeket, víznyelőket, sókivirágzásokat. A Sószorosban hófehér sósziklákat láthattunk, amelyek eső esetén szürkévé változnak.

Parajdon egy 1200 méteres alagúton busz vitt le Európa egyik legnagyobb sókészletét rejtő sóbányájába. Egy órát tölthettünk a bánya sós levegőjében, miközben bepillantást nyertünk a Dózsa György-bánya méreteibe.

A harmadik napon a korondi fazekasok munkáival találkoztunk, ahol egyúttal meg is vásárolhattuk a helyben készített portékákat. Láttuk az Orbán Balász sírjánál felállított 14 székely kaput, amiből a legöregebb 1818-ból való, meglátogattuk a parajdi iskolát is, ahol szívélyes fogadtatásban részesültünk. A tanárok az órák közötti szünetben önfeledten szaladgáló gyerekeket láthattak, ugyanis a telefon használata nem volt megengedett. Utolsóként a székelyudvarhelyi városnézést sem hagyhattuk ki. A nap végén a Boróka táncegyüttes táncházzal örvendeztetett meg bennünket.

A negyedik napi, diákot és tanárt próbáló, túra a Csíksomlyóra, Madéfalvára, a Gyilkos-tóhoz és végül a Békás-szorosba vezetett, amiből az utóbbit gyalog jártuk be. A frissességünket egy időközben lezúduló nyári zápor biztosította.

Hazafele jövet megálltunk az Ispán kútnál, ahol a tanúvallomások szerint Petőfi Sándort utoljára látták. Az itt álló Petőfi-emlékművet koszorúztuk meg, miközben diákjaink felevelenítették a tanult verseket. Kirándulásunk utolsó állomása Segesvár volt, ahol megtekinthettük a középkori várat, annak fennmaradt bástyáit és közepkori házait.

Medvével nem találkoztunk.

Márton Annamária, osztályfőnök, SASHEGYI