Az MTA Alumni programjának köszönhetően ismét egy nagyszerű tudóst, dr. Sükösd Csabát üdvözölhettük intézményünkben, a Sashegyi Sándor Gimnáziumban. A tanár úr a BME Nukleáris Technikai Intézetéből érkezett hozzánk, hogy címzetes egyetemi tanárként bevezessen minket a kockázatvállalás filozófiájába. A rendhagyó fizikaórán március 20-án, a Zeneiskola vendégszeretetének hála, középiskolánk valamennyi diákja részt vehetett.
Dr. Sükösd Csaba először a valószínűség fogalmával ismertetett meg minket. Ehhez olyan gyakorlati példákat használt, mint a dobókocka, illetve a lottó. Később megmutatta, hogyan tudjuk kiszámolni egy munkahelyi baleset valószínűségét, majd bevezette az önként vállalt és a kényszerített kockázat fogalmát. Az előbbi érthető, ha munkát vállalunk, akkor azzal az előtt is fejet hajtunk, hogy esetlegesen munkavégzésünk közben történhet valami baleset, de vajon mit értünk kényszerített kockázat alatt? A tanár úr igen szemléletes példákat hozott fel magyarázatként. Felidézett egy skóciai repülőgépszerencsétlenséget, ahol egy gép zuhant váratlanul egy békés kisvárosra, olyan emberek halálát előidézve, akik nem vállalták a repülést, csupán otthonukban tartózkodtak, vagy épp az utcán sétáltak. Ezek szerint viszont minden tevékenység, amely érinti a társadalmat egyben kockázatot is jelent. Kérdés, hogy vajon ezt a tényt hogyan viseli a társadalom? Miután az életnek mennie kell, az emberiség kénytelen elfogadni a jelenséget, amelynek következtében beszélhetünk egy különös fogalomról a társadalmilag elfogadott kockázatról. Vajon hol húzódik az a határvonal, ahol rábólintunk valamire? Mikortól tűnik valami túl veszélyesnek? Döbbenetes, de ez a határvonal nem is olyan képlékeny, mint ahogy azt hisszük, hiszen a kockázat minden esetben mérhető, s míg az átlagosan elfogadott kockázat 10 -4 , a kényszerített kockázat esetén 10 -5 az a szám, amit jóváhagyunk. A tanár úr ismét nagyon érzékletes példát hozott magyarázatként. Ezúttal egy olyan férfit vett alapul, akinek túl bő a nadrágja. Ahhoz, hogy ez a ruhadarab a helyén maradjon, az ember övet hord. Ha ezt az övet nem ellenőrzi reggelente, akkor túl nagy a nadrág leesésének kockázata, ami még ellenőrzéskor is csak évi három lecsúszásra csökken. Logikus, hogy a ruházat nagyobb biztonsággal viselhető, ha az övet nadrágtartó is kiegészíti, hiszen így csupán 685 évente fordulhat elő matematikailag, hogy választott modellünk kínos szituációban találja magát. A nagy többség ezt az eshetőséget már bátran bevállalta. Igen ám, de szemüveget cserélve az iménti számadat azt is jelenti, hogy 10 millió magyarból kétóránként valaki pórul jár, vagyis, ami az egyén számára elfogadható, az korántsem biztos, hogy a társadalomnak is az.
Az előadás második felében az atomenergia termelésével összefüggő kényszerű kockázattal foglalkozott a tanár úr. Szó esett a sugárzás szomatikus és genetikai hatásáról, valamint a sugárterhelés természetes eredetű változatairól is.
Végszóként a média felelőssége merült fel, hiszen Csernobil hatását többféleképpen is megfogalmazhatjuk. Mondhatjuk, hogy a 39 évvel ezelőtti katasztrófa annyi többletsugárzást eredményezett 30 évre vetítve, mint amennyivel egy hónap alatt természetes módon találkozik a testünk. Sőt, ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a többletkockázat csupán annyi, mint egy szál elszívott cigarettáé vagy egy 60 km-en megtett autóúté. Mindkettő igaz. Mint ahogy az az állítás sem hamis, hogy a teljes magyar társadalomra nézve ez azt jelenti, hogy Csernobil szörnyűsége 100 magyar ember halálát okozta. Az állítások ugyanazzal a számadattal dolgoznak, csupán a viszonyítás különbözik. Nem mindegy tehát, hogy üzenetünket milyen köntösbe burkoljuk. Felmerül a kérdés, hogy vajon a sugárzástól vagy a média erejétől kell-e jobban félnünk?
