Az MTA Alumni programjának keretében március 20-án dr. Pollman Ferencet, a Hadtörténeti Intézet munkatársát, nyugalmazott történészét látta vendégül a Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium. Az Akadémia tudományos főmunkatársa a TWMI hangversenytermében tartotta meg előadását. A rendhagyó történelemórán gimnáziumunk minden osztálya jelen volt.

A tanár úr szakterülete a hadtörténelem, azon belül is az I. világháború. Ahogy ő mondta, negyven esztendeje kutatja ezt a területet, s még mindig úgy érzi, hogy rengeteg feltérképezetlen terület és megválaszolatlan kérdés van a témában.

Az előadás első felében a háború fogalmával kapcsolatban ismerhettük meg néhány fontos gondolkodó véleményét. Kiderült, hogy Hérakleitosz, a dialektika atyja, egyenesen mindenek királyaként aposztrofálta a háborút, míg Kant az emberiség természeti állapotaként írta le azt; Churchill pedig úgy vélte, hogy az emberi faj története valójában háborúk története. A bevezető kijelentéseken érdemes elgondolkodni. Vajon miért játszik ilyen fontos szerepet történelmünkben a harc és az erőszak? Vajon mi okozza, hogy még ennyi idő után sem tanultunk a hibáinkból, és újra és újra háborúkba sodorjunk önmagunkat? A sors játéka kapcsán ismétlődő tévedésről van szó, vagy inkább tudatosan törekszünk a harcokra? De miért? A háború lehet a fejlődés eszköze, amely mindig megváltoztatja a status quót és új erőviszonyokat vetítve rajzolja át a térképet új lendületet adva ezzel a világnak?

De mit is rajzolt át pontosan az 1. világháború, és milyen érdekek feszültek egymásnak a 19. század végén? Pollman tanár úr előadásában rávilágított, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája – a környező államok egységesülése, megerősödése révén – leginkább Balkán-politikára korlátozódott, illetve, hogy a világtengerekre való eljutásban kulcsszerepet kapott Trieszt megszerzése, hiszen Szalonikit nem sikerült bevenni.

A szövetségi rendszerek alakulása a Monarchia Németországgal kötött kettős szövetségével indult, amelyet később kibővített Olaszország és Románia csatlakozása. Utóbbi kettő azonban a kezdetektől kifele kacsingatott ebből a kötelékből, hiszen súlyos érdekellentéteik voltak a Monarchiával szemben. Nem csoda, hogy a háború során ők inkább a Montenegró és Oroszország által képviselt másik érdekszférához csatlakoztak.

Valószínűleg erre gondoltak a nagy gondolkodók és Churchill, amikor a háborúk emberiség történetében betöltött szerepéről szóltak. A háború megváltoztat, átalakít és így új lendületet ad. Tudom, igazuk van. De azt is tudom, hogy a nagypapám – aki megjárta a II. világháborút – mindig azt mondta, hogy az erőszaknál ostobább megoldás nincs. Értem, mire gondoltak a filozófusok, amikor gondolataikat papírra vetették, valami mégis inkább azt súgja, hogy a nagyapámnak higgyek.

Tanévünk utolsó MTA által támogatott Alumni előadását egy női tudós, a „Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium” TERMÉSZETI munkaközösség vezetője, fizika tanára, a neveléstudomány doktora (fizika-informatika szakos tanár) Dr. Jarosievitz Beáta tartotta. A különleges tanórának március 20-án ismét a Zeneiskola hangversenyterme adott otthont, ahol valamennyi középiskolás diákunk részt vehetett.

A tanárnő a CERN létrejöttéről és működéséről beszélt a Sashegyi Gimnázium tanulóinak. Elmondta, hogy az 1949-ben megfogalmazódó gondolat, miszerint a fizikusoknak szükségük van egy olyan európai központra, ahol összefogva, együtt dolgozhatnak az emberiség jövője érdekében 1952-ben öltött testet, amikor Genfben megnyitotta kapuit a ma ismert intézmény. Az alapítótagok között az Oppenheimer című film kapcsán a diákok által is ismert Bohr és Heisenberg is ott volt. Hazánk 1992-ben csatlakozott a kutatók csoportjához, amivel óriási lehetőség nyílt meg a magyar szellemi tőke előtt.

A történeti bevezető után az előadó rátért arra a kérdésre, ami mindenkit foglalkoztat, csak valahogy senki sem meri megkérdezni, nehogy tanulatlannak tűnjön: hogy mit is csinálnak tulajdonképpen a tudósok a CERN-ben? Elmesélte, hogy egy különleges technikának köszönhetően a központban képesek arra, hogy elektromosság segítségével először lineáris gyorsítással növeljék a protonok sebességét, majd egy proton szinkrotron körpályán tovább fokozzák azt, hogy egy 7 km-es körben keringetve még jobban felgyorsuljanak a részecskék, amiket végül 4 nyalábra osztva a 27 km hosszúságú szupravezetős hadronütköztetőbe terelnek, ahol az egymásnak ütköző nyalábok a lehető legnagyobb energiaszintet érik el miközben különböző detektorok vizsgálják, a folyamat hatását. Elképesztő, hogy mindez a föld alatt zajlik, a Mont Blanc közelében, és a felszínen járók talán nem is sejtik, milyen csoda történik a lábuk alatt.

De mire is jó ez a részecskegyorsító, amit olyan aprólékos gonddal építettek, tartanak karban és fejlesztenek a tudósok? Ennek segítségével sikerült például igazolni a Nobel-díjas Higgs feltevését a bozonok létezéséről, és a cél újabb részecskék beazonosítása. S hogy mindebből hogyan profitál az emberiség? A világ megértése szempontjából alapvető fontosságú, hogy felfedezzük annak legelemibb alkotóelemeit, a fizika lehet a megoldás számos, ma még megoldatlan orvosi kérdésre is, s ahogy Stephen Hawkins mondta: „Ha valaki tudja, miként működik az univerzum, akkor bizonyos értelemben uralja az egész mindenséget.”

Zsoldos Attila, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének professzora járt október 8-án a Sahegyiben, hogy gimnazistáinkat egy történelemi kirándulásra hívta az oligarchák korába. Az MTA Alumni programjának keretében megvalósuló sorozat idei első előadására a Zeneiskola hangversenytermében került sor. A negyvenötperces rendhagyó óra minden középiskolás diákunkat lenyűgözte.

A tanár úrtól először a legnagyobb kiskirályok területfoglalásairól hallhattunk. Megismertük Aba Amádé, Csák Máté, Kán László, az érdekes nevű Borsa Kopasz és Kőszegi Iván sajátságos módszereit, majd tisztáztuk, hogy mi a különbség tartományúr és oligarcha között. Utóbbiról kiderült, hogy egy egész országrész felett gyakorol hatalmat, a terület kormányzásából kizárja a királyt és igényt tart hatalma örökíthetőségére. Persze, nem minden oligarcha kerül szembe a királlyal, de Magyarországon az Árpád-ház kihalását követően elsősorban olyan kiskirályok voltak jelen, akik igyekeztek önmagukat az uralkodóval szemben meghatározni.

III. András halála után Károly meglehetősen kalandosan, többször sikertelenül koronázva került végül a magyar trónra, s bár a főurak többsége mellé állt, az oligarchák legyőzése nem kis feladatot jelentett számára. Aba Amádé 1311-ben meghalt egy véres összecsapásban. 1312-ben a rozgonyi csatában pedig Károly sikeresen legyőzte a megmaradt Aba nemzetség tagjait. A teljes hatalmat azonban csak Csák Máté halála után tudhatta magáénak a legitim uralkodó. Mivel őt legyőzni nem sikerült, Károlynak meg kellett várnia, míg Csák öregségében 1321-ben jobblétre szenderült. Az oligarcha elhunyta után végre az királyi székhely is átkerülhetett Temesvár helyett méltó helyére, Visegrádra.

Zsoldos Attila előadását rengeteg kivetített térképpel színesítette, így folyamatosan nyomon követhettük a hatalmi viszonyok alakulását. A prezentációnál is érdekesebbek voltak azok a történelmi kalandok, amelyekbe beavatást nyerhettük a rendhagyó foglalkozáson. Hallhattunk furcsa halálesetekről, erőszakos területfoglalásokról és emberrablásokról egyaránt. Történelmi utazásunk során ismét rádöbbenhettünk, hogy hazánk múltja színesebbnél színesebb történetek végtelen tárházát rejtegeti számunkra. Kíváncsian várjuk, hogy legközelebb mely tudományterület szakembere kápráztat majd el minket saját háza tájáról hozott gyöngyszemek felmutatásával!

Tavaszi félévünkben másodszor üdvözölhettük az Akadémia egyik tudósát iskolánk falai között. Május 30-án Dr. Kasza Gyula, az Állatorvostudományi Egyetem Alkalmazott Élelmiszertudományi Tanszékének docense látogatott el iskolánkba az MTA Középiskolai Alumni programjának keretében. A tanár úr a hazai élelmiszerpazarlás témájában tartott előadást gimnazistáink számára.

A prezentáció elején a kutatói pályáról beszélt az előadó. Pályaválasztáshoz közeledő fiataljainknak elmondta, hogy az érettségi után érdemes mérlegelni, hogy mennyire lehet jó befektetés a diploma, hiszen hazánkban úgy tűnik, hogy a fizetés mértéke még mindig arányosan nő a hiányszakmákban megszerzett egyetemi végzettségek számával. Szintén érdemes végiggondolni, hogy külföldön, vagy Magyarországon szeretnénk-e karriert építeni, mert a számos nyilvánvaló előny mellett azért bizony hátránya is van a külhoni életnek. Saját példáját említve, Kasza Gyula elmondta, hogy nyugat-európai pályakezdése során számára megterhelő volt az ott jellemző erős versenyszemlélet, illetve a kulturális beágyazottság hiánya. Ezen kívül a szülők és a hazai kapcsolatok nélkülözése is negatívan hatott – főleg, amikor a családjának szüksége lett volna a jelenlétére. Ez volt a fő ok, amikor végül visszaköltözött magyar földre, és létrehozott egy olyan kutatóintézetet, amely ma már 12 főnek biztosít állást az egyetem berkein belül. Az előadó elmondta, hogy kutatóként rengeteg lehetőség nyílik utazásra, új kultúrákkal való ismerkedésre, és az új impulzusok és fiatalos közeg biztosítja, hogy az ember örök fiatal maradhasson, ugyanakkor azt sem hallgatta el, hogy ez a munka rengeteg erőfeszítést követel – főleg a pálya elején – és bizony a sikereket többnyire számos kudarc előzi meg.

A kutatói pálya rövid bemutatása után a tanár úr rátért tulajdonképpeni témájára, az élelmiszerpazarlásra. Számos döbbenetes adat hangzott el a prezentáció során. Megtudtuk például, hogy a megtermelt élelmiszer 1/3-a kárba vész, ami azt jelenti, hogy az üvegházhatáshoz hozzájáruló gázkibocsátás 10%-a teljesen feleslegesen történik. Ráadásul nem csupán az előállítás, de a megsemmisítés is terheli a környezetet. Ugyancsak mellbevágó információ, hogy az Európára jellemző 60 millió tonnányi felesleges élelmiszer 55%-a a háztartásokban keletkezik. Az így megtermelt feleslegből fél millió ember tudna 1 éven keresztül jóllakni, és egy négytagú család évente több, mint százezer forintot spórolna meg, ha nem létezne ez a kidobásra szánt mennyiség. A tanár úr kiemelte, hogy természetesen vannak elkerülhetetlen élelmiszerhulladékok, illetve előfordul, hogy egyéni ízlés vagy egészségi állapot miatt keletkezik ilyen, a hangsúly mégsem ezeken, hanem a pazarlásból keletkező elkerülhető feleslegen van. A prevenció szerepe megkérdőjelezhetetlen.

S hogy mit tehetünk ennek érdekében? Érdemes például hulladéknaplót vezetni, amely megmutatja számunkra, hogy mire kell jobban figyelnünk, illetve fontos a tudatos vásárlás, valamint az élelmiszerek megfelelő tárolása is hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb kidobandó étel keletkezzen háztartásunkban. A tudatosság meghozza gyümölcsét!

Május 29-én Prof. Dr. Bognár József, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézetének egyetemi tanára látogatott el iskolánkba, hogy az MTA Középiskolai Alumni Programjának keretében egy igazán izgalmas előadást tartson gimnazista diákjainknak az egészségnevelés jelentőségéről és lehetőségeiről.

Prezentációjában hangsúlyozta, hogy a sport és a nevelés összekapcsolódva a sportpedagógiában szoros egységet alkot, amely egyszerre bír egyéni és társadalmi funkcióval. A tanár úr rávilágított, hogy a testnevelés oktatása nem csupán napi 45 perc céltalan futkosás, ennél sokkal több: célirányos, szisztematikus és komplex fejlesztés kell, hogy legyen. S vajon mi a cél? Mit szeretnénk ezzel a tantárggyal elérni? Hogy a napi testmozgás egészségesebbé teszi gyermekeinket, ez egyértelmű, de a tanár úr rávilágított, hogy ennél jóval jelentősebb kihívásokkal kell szembesülnie egy testneveléstanárnak. Amellett, hogy sportokkal kapcsolatos szaktudást ad át, sokat tesz a motorikus képességek fejlesztéséért, a mozgástanulás előmozdításáért, de talán ennél is fontosabb, hogy egy életre szóló leckét tanítson: a sportolás, a rendszeres testmozgás szükséges az ember mindennapjaihoz, ahhoz, hogy a teste és a lelke egyaránt megfelelően funkcionáljon. Ez a legfontosabb célja a testnevelésnek. Az előadó saját életéből is hozott példákat ennek alátámasztására. S miközben leszögezte, hogy a tantárgy legfőbb feladata a kötődés kialakítása a fizikai aktivitás iránt, az is megállapította, hogy a testnevelés oktatása hazánkban bizony fejlesztésre szorul. A finn példát említette, ahol a lakosság teljesen automatikusan választja a kerékpárt az autó helyett akár télen is, csak azért, hogy testmozgást végezhessen. Ebben az északi országban az embereknek belső igényük testük karbantartása, ami Magyarországon társadalmi szinten sajnos még nem fogalmazódik meg. A tendencia gyermekkorban indul, köszönhetően a sporthoz való pozitív attitűd kialakításának. A kulcs tehát a tanárképzés megfelelő átalakítása lehet, hiszen – amint láttuk – a testnevelőtanárok felelőssége óriási ebben a kérdésben. Őket kell felvérteznünk megfelelő módszerekkel, technikákkal, kompetenciákkal és központi tantervvel ahhoz, hogy jelentős társadalmi változásokat érhessünk el.

S hogy miért volt hasznos sashegyiseinknek a fenti előadás? A tanár úr nem csupán az egészséges életmód és a mozgás jelentőségére hívta fel sokadszor tanulóink figyelmét, de egy egészen más aspektusból is rá világított a kérdés jelentőségére. Tekintve, hogy a hallgatók soraiban több olyan diák is helyet foglalt, akik a testnevelői pályán gondolkodnak, az előadás kifejezetten fontos volt számunkra, hiszen a jövő mindig a jelenben kezdődik.