Zsoldos Attila, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének professzora járt október 8-án a Sahegyiben, hogy gimnazistáinkat egy történelemi kirándulásra hívta az oligarchák korába. Az MTA Alumni programjának keretében megvalósuló sorozat idei első előadására a Zeneiskola hangversenytermében került sor. A negyvenötperces rendhagyó óra minden középiskolás diákunkat lenyűgözte.

A tanár úrtól először a legnagyobb kiskirályok területfoglalásairól hallhattunk. Megismertük Aba Amádé, Csák Máté, Kán László, az érdekes nevű Borsa Kopasz és Kőszegi Iván sajátságos módszereit, majd tisztáztuk, hogy mi a különbség tartományúr és oligarcha között. Utóbbiról kiderült, hogy egy egész országrész felett gyakorol hatalmat, a terület kormányzásából kizárja a királyt és igényt tart hatalma örökíthetőségére. Persze, nem minden oligarcha kerül szembe a királlyal, de Magyarországon az Árpád-ház kihalását követően elsősorban olyan kiskirályok voltak jelen, akik igyekeztek önmagukat az uralkodóval szemben meghatározni.

III. András halála után Károly meglehetősen kalandosan, többször sikertelenül koronázva került végül a magyar trónra, s bár a főurak többsége mellé állt, az oligarchák legyőzése nem kis feladatot jelentett számára. Aba Amádé 1311-ben meghalt egy véres összecsapásban. 1312-ben a rozgonyi csatában pedig Károly sikeresen legyőzte a megmaradt Aba nemzetség tagjait. A teljes hatalmat azonban csak Csák Máté halála után tudhatta magáénak a legitim uralkodó. Mivel őt legyőzni nem sikerült, Károlynak meg kellett várnia, míg Csák öregségében 1321-ben jobblétre szenderült. Az oligarcha elhunyta után végre az királyi székhely is átkerülhetett Temesvár helyett méltó helyére, Visegrádra.

Zsoldos Attila előadását rengeteg kivetített térképpel színesítette, így folyamatosan nyomon követhettük a hatalmi viszonyok alakulását. A prezentációnál is érdekesebbek voltak azok a történelmi kalandok, amelyekbe beavatást nyerhettük a rendhagyó foglalkozáson. Hallhattunk furcsa halálesetekről, erőszakos területfoglalásokról és emberrablásokról egyaránt. Történelmi utazásunk során ismét rádöbbenhettünk, hogy hazánk múltja színesebbnél színesebb történetek végtelen tárházát rejtegeti számunkra. Kíváncsian várjuk, hogy legközelebb mely tudományterület szakembere kápráztat majd el minket saját háza tájáról hozott gyöngyszemek felmutatásával!

Tavaszi félévünkben másodszor üdvözölhettük az Akadémia egyik tudósát iskolánk falai között. Május 30-án Dr. Kasza Gyula, az Állatorvostudományi Egyetem Alkalmazott Élelmiszertudományi Tanszékének docense látogatott el iskolánkba az MTA Középiskolai Alumni programjának keretében. A tanár úr a hazai élelmiszerpazarlás témájában tartott előadást gimnazistáink számára.

A prezentáció elején a kutatói pályáról beszélt az előadó. Pályaválasztáshoz közeledő fiataljainknak elmondta, hogy az érettségi után érdemes mérlegelni, hogy mennyire lehet jó befektetés a diploma, hiszen hazánkban úgy tűnik, hogy a fizetés mértéke még mindig arányosan nő a hiányszakmákban megszerzett egyetemi végzettségek számával. Szintén érdemes végiggondolni, hogy külföldön, vagy Magyarországon szeretnénk-e karriert építeni, mert a számos nyilvánvaló előny mellett azért bizony hátránya is van a külhoni életnek. Saját példáját említve, Kasza Gyula elmondta, hogy nyugat-európai pályakezdése során számára megterhelő volt az ott jellemző erős versenyszemlélet, illetve a kulturális beágyazottság hiánya. Ezen kívül a szülők és a hazai kapcsolatok nélkülözése is negatívan hatott – főleg, amikor a családjának szüksége lett volna a jelenlétére. Ez volt a fő ok, amikor végül visszaköltözött magyar földre, és létrehozott egy olyan kutatóintézetet, amely ma már 12 főnek biztosít állást az egyetem berkein belül. Az előadó elmondta, hogy kutatóként rengeteg lehetőség nyílik utazásra, új kultúrákkal való ismerkedésre, és az új impulzusok és fiatalos közeg biztosítja, hogy az ember örök fiatal maradhasson, ugyanakkor azt sem hallgatta el, hogy ez a munka rengeteg erőfeszítést követel – főleg a pálya elején – és bizony a sikereket többnyire számos kudarc előzi meg.

A kutatói pálya rövid bemutatása után a tanár úr rátért tulajdonképpeni témájára, az élelmiszerpazarlásra. Számos döbbenetes adat hangzott el a prezentáció során. Megtudtuk például, hogy a megtermelt élelmiszer 1/3-a kárba vész, ami azt jelenti, hogy az üvegházhatáshoz hozzájáruló gázkibocsátás 10%-a teljesen feleslegesen történik. Ráadásul nem csupán az előállítás, de a megsemmisítés is terheli a környezetet. Ugyancsak mellbevágó információ, hogy az Európára jellemző 60 millió tonnányi felesleges élelmiszer 55%-a a háztartásokban keletkezik. Az így megtermelt feleslegből fél millió ember tudna 1 éven keresztül jóllakni, és egy négytagú család évente több, mint százezer forintot spórolna meg, ha nem létezne ez a kidobásra szánt mennyiség. A tanár úr kiemelte, hogy természetesen vannak elkerülhetetlen élelmiszerhulladékok, illetve előfordul, hogy egyéni ízlés vagy egészségi állapot miatt keletkezik ilyen, a hangsúly mégsem ezeken, hanem a pazarlásból keletkező elkerülhető feleslegen van. A prevenció szerepe megkérdőjelezhetetlen.

S hogy mit tehetünk ennek érdekében? Érdemes például hulladéknaplót vezetni, amely megmutatja számunkra, hogy mire kell jobban figyelnünk, illetve fontos a tudatos vásárlás, valamint az élelmiszerek megfelelő tárolása is hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb kidobandó étel keletkezzen háztartásunkban. A tudatosság meghozza gyümölcsét!

Május 29-én Prof. Dr. Bognár József, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézetének egyetemi tanára látogatott el iskolánkba, hogy az MTA Középiskolai Alumni Programjának keretében egy igazán izgalmas előadást tartson gimnazista diákjainknak az egészségnevelés jelentőségéről és lehetőségeiről.

Prezentációjában hangsúlyozta, hogy a sport és a nevelés összekapcsolódva a sportpedagógiában szoros egységet alkot, amely egyszerre bír egyéni és társadalmi funkcióval. A tanár úr rávilágított, hogy a testnevelés oktatása nem csupán napi 45 perc céltalan futkosás, ennél sokkal több: célirányos, szisztematikus és komplex fejlesztés kell, hogy legyen. S vajon mi a cél? Mit szeretnénk ezzel a tantárggyal elérni? Hogy a napi testmozgás egészségesebbé teszi gyermekeinket, ez egyértelmű, de a tanár úr rávilágított, hogy ennél jóval jelentősebb kihívásokkal kell szembesülnie egy testneveléstanárnak. Amellett, hogy sportokkal kapcsolatos szaktudást ad át, sokat tesz a motorikus képességek fejlesztéséért, a mozgástanulás előmozdításáért, de talán ennél is fontosabb, hogy egy életre szóló leckét tanítson: a sportolás, a rendszeres testmozgás szükséges az ember mindennapjaihoz, ahhoz, hogy a teste és a lelke egyaránt megfelelően funkcionáljon. Ez a legfontosabb célja a testnevelésnek. Az előadó saját életéből is hozott példákat ennek alátámasztására. S miközben leszögezte, hogy a tantárgy legfőbb feladata a kötődés kialakítása a fizikai aktivitás iránt, az is megállapította, hogy a testnevelés oktatása hazánkban bizony fejlesztésre szorul. A finn példát említette, ahol a lakosság teljesen automatikusan választja a kerékpárt az autó helyett akár télen is, csak azért, hogy testmozgást végezhessen. Ebben az északi országban az embereknek belső igényük testük karbantartása, ami Magyarországon társadalmi szinten sajnos még nem fogalmazódik meg. A tendencia gyermekkorban indul, köszönhetően a sporthoz való pozitív attitűd kialakításának. A kulcs tehát a tanárképzés megfelelő átalakítása lehet, hiszen – amint láttuk – a testnevelőtanárok felelőssége óriási ebben a kérdésben. Őket kell felvérteznünk megfelelő módszerekkel, technikákkal, kompetenciákkal és központi tantervvel ahhoz, hogy jelentős társadalmi változásokat érhessünk el.

S hogy miért volt hasznos sashegyiseinknek a fenti előadás? A tanár úr nem csupán az egészséges életmód és a mozgás jelentőségére hívta fel sokadszor tanulóink figyelmét, de egy egészen más aspektusból is rá világított a kérdés jelentőségére. Tekintve, hogy a hallgatók soraiban több olyan diák is helyet foglalt, akik a testnevelői pályán gondolkodnak, az előadás kifejezetten fontos volt számunkra, hiszen a jövő mindig a jelenben kezdődik.

Dr Batár Levente, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium tanára, egyben az ELTE PPK óraadója pénteken elhangzó előadásában azt sugallta, hogy legyünk pozitívak ebben a kérdésben, van kiút! De mi is az a bullying, cyberbullying, ami pedagógusként és szülőként is aggasztónak tűnik?

Az MTA középiskolai alumni programjának soron következő előadója november 10-én tartott egy rendhagyó órát intézményünkben, illetve – a TWMI támogatásának hála -, a zeneiskola hangversenytermében ebben a témában. A címben szereplő bullying zaklatást, megalázást, bántást jelent, a pszichológiában a fenti angol kifejezés honosodott meg, bár számos magyar megfelelő is rendelkezésünkre állna. Ezen az alkalmon megtudtuk, hogy a bántalmazás egyaránt lehet fizikális, verbális, vizuális, kapcsolati, illetve cyberbullying. Utóbbi alatt azt a kategóriát értjük, amikor valamilyen technikai eszköz segítségével történik a bántás, megalázás. A technikai eszközök pedig szinte kínálják magukat a Z és a α generáció számára. Kutatások szerint hazánkban körülbelül 7 órát töltünk átlagosan az internet előtt naponta, így aztán könnyen válhatunk áldozataivá, vagy akár okozóivá ennek a folyamatnak, médiatudatosság híján gyermekeink pedig még inkább belekeveredhetnek ilyen ügyekbe. A közösségi média, a chat, az sms, a különböző fórumok, számítógépes játékok mind-mind terepeivé válhatnak ennek a fajta bántásnak, sőt akár az email is beállhat a sorba. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezeken a helyeken a kamaszok teljesen magukra vannak hagyatva, ide a szülő szeme nem lát el. Persze, kell, hogy legyen a világnak ilyen része is, hiszen vitathatatlan, hogy ez hozzátartozik a felnőtté váláshoz. Minden generációnak voltak, és lesznek felnőttmentes övezetei. Nem megoldás tehát eltiltani a tinédzsereket az újmédiától vagy akár a digitális eszközöktől.

Írásomban említettem már, hogy a digitális zaklatás témájában legveszélyeztetettebbek épp a fiatalok. A tinédzserkorban elszenvedett bántás negatívan hat a társas készségek fejlődésére, egyértelműen árt az önbecsülésüknek, szorongáshoz, sőt depresszióhoz vezet. Hogyan védjük meg őket? Meggyőződésem, hogy az őszinteség, a bizalom és a tudás a kulcs. Ha őszintén elmondjuk a felnövő generációnak, hogy mire kell vigyázniuk, felvértezzük őket az újmédiával kapcsolatos tudnivalókról és bizalommal fordulunk hozzájuk, akkor le tudják győzni a rájuk leselkedő veszélyeket.

A Terminátort idéző cím egy igen érdekes témával foglalkozó előadás kapcsán fogalmazódott meg. Október 24-én iskolánk Dr. Cserey Györgyöt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia és Bionikai Karának dékánját látta vendégül az MTA Középiskolai Alumni programjának keretében.

A rendhagyó informatikaóra egyszerre foglalkozott a jelen eredményivel és a jövő prognosztizálásának lehetőségeivel. Korunk, a IV. ipari forradalom időszaka olyan technikai újdonságokkal bír, hogy bizony néhány jóslat szerint ideje olyan átképzések után néznünk, amelyek azokra a területekre koncentrálnak, ahol a számítógépek viszonylag rosszul teljesítenek. Az ipari robotok már természetes részét képezik a termelésnek, a mobil robotok kora azonban még csak most virrad. Hamarosan az informatika olyan gépeket tud majd felmutatni, ahol az MI – mintegy interfészként – találkozik a valósággal. Ennek ékes példája az autonóm járművek fejlesztése, amely ugrásszerű volt az utóbbi évtizedben. Az első ilyen járművek számára rendezett DARPA verseny 2004-ben még sikertelennek bizonyult, ma viszont már a TESLA is teszteli az önvezető rendszert. Az a Tesla, melynek atyja Elon Musk az Open AI megszületésekor is bábáskodott. Ez utóbbi szervezet létrejötte mögött az a szándék fogalmazódott meg, hogy egy oly veszélyes dolog, mint a Mesterséges Intelligencia ne kerülhessen egy kézbe, hanem mindenki hozzáférhessen. Az MI veszélyességét, illetve az abban rejlő lehetőségeket nem csak a tudósok, de a világ vezetői is felfedezték már. Vladimir Putyin, orosz elnök például úgy nyilatkozott, hogy az az ország lesz a világ ura, amelyik elsőséget szerez a fejlesztésében.

S hogy mitől ilyen ijesztő? Nem attól, hogy diákjaink elfelejtenek tanulni, hiszen a ChatGPT-vel a zsebükben egyre kevésbé lesz szükségük memóriából előhúzható ismeretekre. Ez a kisebbik baj. A fegyverkezés támogatására éppúgy képes ez a rendszer, mint a megfigyelésre, a cenzúrára, előítéletek előidézésére vagy a manipulálásra, ám képtelen a jó és rossz közötti különbségtételre. Miközben mi legkisebb logikai döntésünket is átszűrjük egy végső, érzelmi szűrőn, addig ez a gép protokolljának nem lehet része. Mindenben jobb lehet az MI, mint az ember, de sosem lehet emberibb. Ettől veszélyes. Ugyanakkor ostobaság lenne elvetni, hiszen óriási eredményeket érhetünk majd el vele a gyógyszeripar, az űrbányászat, sőt a mindennapi élet terén. Nem megsemmisíteni kell tehát, hanem megtanulni felelőséggel fejleszteni.

A jövő biztos, hogy nagyon gyors változásokat fog hozni. Ezek a változások állandó megújulást, folytonos tanulást igényelnek majd. Fel kell készülnünk erre, gyakorolni kell a tanulást, amire az iskola kiváló terepet nyújt! Ha mi kicsiben nem is tudjuk megoldani az MI-biztonság kérdéseit, abban van szerepünk, hogy felkészítsük az új kihívásokra a diákok által képviselt generációt. Ha nem is lehetünk John Connorok, azért tehetünk annak érdekében, hogy ne kelljen tartanunk a Skynettől!

Október 19-én délelőtt a humán tudományoké volt a főszerep a Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban. Földváry Kinga, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense másodszor látogatott el hozzánk. Tavaly Shakespeare művészete kapcsán beszélt az irodalom adaptációs lehetőségeiről, idén pedig a populáris kultúra témájában nyűgözte le diákjainkat és tanárainkat az MTA középiskolai Alumni programjának köszönhetően. Az előadásnak ezúttal is a TWMI hangversenyterme adott otthont.

A téma számos kérdést vet fel. Földváry tanárnő először azzal foglalkozott, hogy vajon a népszerű kultúra felhasználói be merik-e vallani, hogy ennek a színes, folyton változó és izgalmas anyagnak fogyasztói, hiszen teljesen társaságfüggő, hogy az adott körben épp „menő” vagy pont „ciki” a populáris kultúra egy-egy szegmensének kedvelése. Ugyanakkor az sem definiálható pontosan, hogy mit értünk kultúra alatt, és vajon hogyan különíthető el ennek népszerű változata a magasabb szintű válfajtól? A határvonal nem húzható meg élesen, sőt sokféleképpen kerülnek át alkotók az egyik kategóriából a másikba. Az viszont kijelenthető, hogy bizonyos szempontok alapján szemlélve a két változatot kirajzolódnak különbségek. A magas kultúrára jellemző igényes és művészi kidolgozás biztos, hogy több jelentésréteget hordoz, szemben a populáris kultúra könnyed, egyszerűségél, amely legfőbb ismérve, hogy elvarázsol, élményt nyújt. A kutatások megállapították, hogy ez a kultúra műfajokban gondolkodik, közérthető, képes tömegeket megszólítani, kortárs vágyaknak és félelmeknek ad hangot, kedveli az ismétléses variációkat (akár a sorozatokat), és szívesen adaptál ismert témákat, történeteket. Mindez biztosítja számára, hogy valóban többen forduljanak hozzá egy adott korban. Amennyiben sikerül ezen céljait értékálló módon elérnie, vagyis későbbi korokban is népszerűnek bizonyul, befogadja a kánon, és maga is részesévé válik a magas kultúrának. Persze, lehet, hogy addig el kell viselnie néhány pejoratív megjegyzést. Különösen érdekes volt a fanfiction gondolatával való játék ezen a rendhagyó órán, ami egyszerre hozhatja játékba akár Lokit, a Marvel univerzumból, illetve a Disney jól ismert hókirálynőjét, Elzát egy közös történetben.

Az előadás egyik fő kérdésének bizonyult, hogy vajon létezhet-e olyan tudományterület, amely ezzel a témával foglalkozik. Földváry tanárnő valójában már a kérdés feltételekor választ is adott, hiszen tudományos igénnyel beszélt szűk egy órában a popkultúráról. A tény, hogy sokakat foglalkoztat ez a világ szintén indokolja a megfelelő szintű vizsgálatot. köszönjük, hogy egy picit beleláthattunk ebbe a munkába!

Idén az MTA Középiskolai Alumni programjának első alkalmán dr Ronkay Ferenc, a BME és a Nyíregyházi Egyetem oktatója tartott előadást 2023.10.13-án iskolánk gimnáziumi osztályai számára. Témája címéül a Polimerek és hulladékgazdálkodás szavakat választotta. Bevallom őszintén, a polimer kifejezés használata első hallásra meglehetősen ijesztőnek tűnt, hiszen kémiai tematikát sugallt, amit kevesen értenek akadémiai szinten – számomra ez a tárgy már a gimnáziumban is nehéznek tűnt.

A tanár úr hamar megnyugtatta a hallgatóságot, hogy érthető és gyakorlatias előadást fog tartani. Tartotta a szavát, hiszen rögtön egy interaktív kérdéssel indított, amikor letesztelte, hogy a jelenlévők közül kik kapcsolnak pozitív, és kik negatív érzéseket a műanyag főnévhez. Utóbbiak elsöprő többséget alkottak. A szerencsétlen megítélést popzenei példákkal is igazolta az előadó, aki egyben felhívta a figyelmet az anyag nagyszerűségére is. Megtudhattuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben csupán 39%-át használják csomagolásra, a többit hosszabb távon aknázza ki az emberiség. Az is fontos, hogy a sokat szidott PET-palack – ami valóban nagy veszélyt jelent a tengerek, óceánok élővilágára – 450 éves, rendkívül ijesztő lebomlási ideje csupán extrapoláció – kikövetkeztetett adat, tehát korántsem biztos. Az azonban 100%, hogy jelenléte a természetben kifejezetten káros, tehát tennünk kell ellene!

A szelektív gyűjtés a megelőzést segíti, a már kijutott hulladékot pedig újra össze kell szedni. Döbbenetes képeket láthattunk arról, a Pet-palackokból álló szemétmennyiségről, amit természetes vizeink ringatnak. Az előadás során annak is utánajártunk, hogy mi készülhet a begyűjtött műanyagból. A tanár úr nem csak beszélt a lehetőségekről, de be is mutatta azok egy részét, a csomagolási termékeken túl, kezünkbe foghattuk az újrahasznosított pántolószalagot éppúgy, mint a partvist. Azt is megtudhattuk, hogy a feldolgozott „szemét” nem csupán rosszabb, de akár jobb minőségű anyagot is eredményezhet. Ennek demonstrálására egy televízió készülék hátsó borítóját hozta el nekünk Dr Ronkay.

A negyvenöt perces előadás során mindannyian megtanultuk, hogy a műanyagot nem elsősorban száműznünk kell az életünkből, hanem meg kell tanulnunk azt felelősséggel használni. Ennek első lépése, hogy megértsük, a műanyag nem az eldobható szinonimája!