Iskolánk közössége számára az idei év egyik legkiemelkedőbb eseménye volt az a bécsi utazás, amelyet az Erasmus+ pályázat keretében valósíthattunk meg. Ezúttal a második Erasmus+ diákmobilitásunk valósult meg: 5 diákunkkal és 2 kísérő tanárunkkal vonattal keltünk útra, hogy Ausztria fővárosában, a kinti 7 osztrák diáklánnyal szorosan együttműködve, előre meghatározott három célkitűzésünk mentén dolgozzunk. Azért tettük erre a hétre a látogatást, mert az utolsó munkanapunkon a Mental Health Day keretében, izgalmas workshopokon keresztül juthattunk mélyebb ismeretekhez erről a fontos témáról.

Szívélyes fogadtatás és az első lépések
Bécs külvárosában, a festői Niederösterreich határán, egy patak partján, a hegyalján fekvő csendes, a szállásunktól mindössze tizenöt percnyi sétára lévő iskolába gyalogosan jártunk. A diákok rendkívül kedvesen fogadtak minket: körbevezettek az intézményben, welcome ajándékokkal kedveskedtek, mi pedig átadtuk a saját meglepetéseinket.
Minden este leültünk, hogy munkanaplónkba leírjuk a nap legfontosabb eseményeit, érzéseit és kihívásait. Bár a német nyelvi ismeretek még nem voltak elegendőek ahhoz, hogy mélyebb témákról vitázzanak, az angol nyelvet hívták segítségül, ami hidat képezve remekül működött a magyar és osztrák diáklányok között. Különleges élmény volt, hogy a kezdő 9. évfolyamosok hívtak meg minket ebédre; ők szolgálták fel életükben először a gondosan elkészített, 3 fogásos menüt. Délután a diákok kalauzolásával felfedeztük a belvárost: megcsodáltuk a dóm környékét, a Kärntner Straße nevezetességeit, végül a Mariahilfer Straße-n sétálva egy finom pizzával zártuk a napot, közel 15 000 lépést téve meg.
Közös projektek és céltudatos feladatok
Minden napot közös munkával indítottunk a három fő célunk mentén:

- Kulturális kapcsolatok: Felfedeztük a két kultúra hasonlóságait és különbségeit, amelyekről AI (mesterséges intelligencia) segítségével plakátokat is készítettünk.
- Digitális kompetenciák: Vizsgáltuk, hogy az osztrák oktatásban mikor és hogyan használják a digitális eszközöket, kiemelt fókuszban az AI-val.
- Mentális egészségmegőrzés: Beszélgetésekből, valamint a mentortanárokkal és lelkész-pedagógusokkal való egyeztetésből megismertük az osztrák gyermekek lelkiállapotát, stresszkezelési technikáit és a depresszióból való kilábalást segítő módszereket, amelyeket a gyakorlatban is kipróbáltunk.

Az osztrák iskolai élet is tartogatott újdonságokat: míg nálunk a Snapchat már a múlté, ott még népszerű, és az energiaital-fogyasztás vagy a telefonhasználat is más ritmust követett. Betekintettünk más osztályok életébe is: egy hittanórán megismerkedhettünk az iskola névadójával és védőszentjével, Szent Christianával. A harmadik napon egy esős reggelen egy német irodalom és nyelvtanórával kezdtünk, majd a digitális kultúrák rejtelmei után egy pillecukor challenge következett a pszichológia- és sporttanárnővel. A nap fénypontjaként közös túrát tettünk a Schönbrunnban és a csodálatos állatkertben (ahol pandákat és bébi elefántot is láttunk), este pedig egy LA burger bárban vacsoráztunk.
Sütés, főzés és felejthetetlen pillanatok
A mobilitás utolsó szakaszában a tankonyhán mutattuk meg tudásunkat: 100 palacsintát sütöttünk, rétest nyújtottunk és cukkini krémlevest főztünk, bebizonyítva, hogy remekül helytállunk a konyhában is. A diákok közvetlensége, humoros stílusa és a Herr Buchta iránti tisztelet felejthetetlen hangulatot teremtett.

A délutánokat kulturális programokkal gazdagítottuk: a Kunsthaus-ban megismerkedhettünk Hundertwasser munkásságával, a Belvedere Palotában megnéztük Gustav Klimt híres festményeit, többek között a A csók c. alkotását, sőt, még Stanley Tuccival is összefutottunk a parkban, de a Madame Tussauds viaszfiguráit sem hagytuk ki! Az esti órákban görög étteremben vacsoráztunk, miközben a lányok már önfeledten, magyar, angol és német szavakat keverve, három nyelven beszélgettek.

Sok új kifejezést tanultunk közben, de egy osztrák szállóige mély nyomot hagyott bennünk: „es ist Wurst – es ist egal” (lesz, ami lesz, úgy lesz jó). Hamar elrepült az öt nap: megtanultunk egymásra figyelni, alkalmazkodni és fáradtan is teljesíteni, miközben mindig sikerült gyorsan konszenzusra jutnunk. Egy összetartó, szuper csapattá kovácsolódtunk, és kulcsfontosságú tanulási eredményekkel, nyitottsággal és rengeteg motivációval és élménnyel tértünk haza az iskolánkba, amelyek egész életünket végig kísérik!
Schneider Szilvia, tanárnő




