A sashegyi.hu a működéshez elengedhetetlenül szükséges sütiket használ. A beágyazott
külső tartalmakhoz rendelt sütik mint például a Google Naptár, Youtube/Facebook videók, Google Fotók,
az őket üzemetető oldalak hatáskörébe tartoznak. A weboldal használatával hallgatólagosan is
beleegyezem az iskolával kapcsolatos külső tartalmak beágyazásába illetve a működtetéséhez szükséges
sütik elhelyezésébe és használatába.
2026. június 5.-én gálával ünnepeltük iskolánk fennállásának 125. évfordulóját. Az igazgatói beszédet a fenntartó méltatása követte, dr. Pánczél János tankerületi igazgató úr köszöntötte az egybegyűlteket. Színvonalas műsorral leptük meg a vendégeinket, a műsor bepillantást engedett iskolánk művészeti tevékenységébe. Nagy örömünkre szolgált, hogy eljöttek az elmúlt évtizedek dolgozói, pedagógusai, akik nagyon sokat tettek azért, hogy az iskola fejlődjön. Kiállítást rendeztünk a 125 év nagy pillanataiból, olyan relikviákkal, amelyek meghatározói voltak a múltunknak. A napot egy állófogadás zárta, ahol kötetlenül fel tudtuk eleveníteni a közös emlékeket.
A rendelet 2025.02.09-es módosítása értelmében a szakorvosi igazolásoknak tartalmaznia kell az érvényességét és a diéta pontos megnevezését is. A rendeletben nem szereplő szakorvosok által kiállított igazolást vagy háziorvosi (gyermekorvosi) igazolást 6 hónapig tudunk elfogadni (kivéve gluténmentesség esetében). Ebben az esetben javaslom, hogy a szakorvosi vizsgálat időpontját figyelembe, a nyár folyamán szerezzék be háziorvosuktól az igazolást, hogy szeptemberben még érvényes legyen. Lejárt igazolást nincs módunkban elfogadni. Az igazolás alól kizárólag a sertéshúsmentes és lakto-ovo vegetáriánus speciális étrendet igénylő fogyasztók esetében tudunk eltérni.
Kizárólag a fent leírtaknak megfelelően tudjuk csak elfogadni az említett szükséges dokumentumokat, amelyek megléte elengedhetetlen a diétás étkezés biztosításához.
Ahhoz, hogy az első tanítási napon tudjuk már biztosítani a leendő étkezők számára a megfelelő diétás/speciális étrendet, a dokumentumoknak 2026.08.21. péntekig be kell érkezniük hozzánk hiánytalan formában.
Amennyiben a fenti időpontig nem érkeznek be a szükséges papírok, akkor már csak atanévkezdés második hetében tudjuk majd biztosítani a diétás étkezést. Vegyék figyelembe, hogy ezt követően a diétás étkezők rendszerbe való felvétele a már megszokottaktól eltérően, akár 3-5 munkanap átfutással történik szeptember elején.
Kérem, hogy a fent írtakról, amennyiben van rá módjuk, már a beiratkozáskor értesítsék a szülőket/gondviselőket, hogy a tavasz-nyár folyamán bejussanak szakorvoshoz, ha szükséges.
A jelenlegi étkezőink esetében is szükségünk van új szakorvosi igazolásra, amennyiben az szeptemberig lejár vagy módosul. Esetükben csak diétaváltozáskor vagy adatváltozáskor szükséges új szülői/fogyasztói nyilatkozatot kitölteni az eddig is megszokott módon.
Köszönjük szépen segítő együttműködésüket.
Kérdés, kérés esetén keressenek minket bizalommal!
Idén ismét rendhagyó módon emlékeztünk meg a trianoni békediktátumról. Iskolánkban hat határon túl született tanítónő és tanárnő tanít. Velük készítettek egy-egy rövid interjút a 11. osztály diákjai Szentmiklóssy-Kovács Zsuzsanna és Dr. Balázs József segítségével. Az interjúkból pedig Hamvas Borisz egy rövidfilmet is készített, melyet az iskola diákjai a mai nap folyamán megtekinthettek. Köszönjük a szereplőknek, hogy megosztották velünk tapasztalataikat, a készítőknek pedig az elkészített videóért!
Ruzsinszki Péter megtisztelő meghívásának eleget téve, 2026. május 14-én részt vettünk a váci Piarista Kilátó Központ által szervezett, rendkívül tartalmas szakmai napon. Az intézménynek a város történelmi szívében fekvő, impozánsan felújított ferences kolostor épülete ad otthont, amelynek falai között a múlt értékei és a jövő innovatív törekvései találkoznak.
Küldetés és vízió
A központ elsődleges célkitűzése a Dunakanyar régióban élő és tanuló, 13–33 év közötti fiatalok támogatása. Tevékenységük fókuszában az életút-építés, a tudatos pályaorientáció, valamint a munkaerőpiaci integráció elősegítése áll. A szakmai nap során bizonyságot nyert, hogy az intézmény híre már túllépett a régió határain: országszerte, sőt a határokon túlról is érkeznek megkeresések. Küldetésük nemes és egyetemes:
Segíteni minden fejlődni vágyó fiatalnak abban, hogy rátaláljon saját hivatására és méltó helyére a világban.
A 2018-ban indult kezdeményezés helyszínválasztása szimbolikus jelentőséggel bír: a kolostor épülete önmagában is hívó szó, amely egy nemes közös ügy érdekében közösségbe hívja az érintetteket.
Szakmai módszertan és fejlesztési irányok
A központban elhivatott szakemberek – köztük gyógypedagógusok és pszichológusok – összehangolt munkája zajlik, két fő pillérre támaszkodva: az egyéni tanácsadásra és a csoportos fejlesztésekre.
A szakmai munka alapját az egyedi utak és a leghatékonyabb módszertanok folyamatos kutatása adja. Az elméleti tudást a gyakorlatban is tesztelik, az eredményeket pedig publikációkban, tanulmányokban rögzítik, ezzel is igazolva fejlesztéseik hatékonyságát a célcsoport körében.
A szakmai nap programja és tanulságai
A rendezvény délelőtti szakasza az egyéni kliensút bemutatásával vette kezdetét, amelyet három párhuzamos műhelymunka követett:
Életpálya-kompetenciák kérdőív: Megismerhettük az intézmény saját fejlesztésű, önbevalláson alapuló diagnosztikai eszközcsomagját, amely pontos tükröt tart a fiatalok képességeiről.
A gyógypedagógia szerepe: Külön figyelmet kaptak a „kettős különlegességű” (tehetséges, ám valamilyen területen támogatást igénylő) fiatalok. Itt nem a sablonos minták követése, hanem az egyén aktuális állapotához igazodó, rugalmas fejlődési út kijelölése az elsődleges.
„Semmit nélkülük”: E jelmondat jegyében a szakemberek a gyermek érdekeit mindenek fölé helyezve, a szülőkkel szoros egységben, egyfajta „ideális hármas egységet” alkotva dolgoznak.
A szakmai délelőtt egyik legmeghatározóbb eleme a személyes kísérés módszertanának bemutatása volt. Ez a piarista szellemiségből és az Isten-ember kapcsolat mélységéből táplálkozó szemléletmód akár több éven át tartó, támogató „ernyőt” biztosít a fiatalok számára.
A folyamat két fő vonulaton – a tanulmányi előmenetelen és az elhelyezkedésen – keresztül segíti az önismeret elmélyítését és a realitásérzék fejlesztését.
Csoportos programok és összegzés
A délután folyamán a „KÉSZEN ÁLLOK” és a „Nagybetűs ÉLET” programokba nyerhettünk betekintést. A „Készen állok” sorozat egy havi rendszerességű, csoportos fejlesztési forma, amely öt meghatározó állomáson vezeti végig a résztvevőket:
Önismereti modul
Pályaismereti blokk
Társasjáték-alapú élethelyzet-szimulációk
Munkaerőpiaci felkészítés
A „PERON” nevezetű záró állomás
A napot Ványi Lászlóné főigazgató asszony (Váci EGYMI) gondolatai foglalták keretbe. Szavai rávilágítottak az intézmény mélyebb lényegére: a mai, sokszor kaotikus világunkban felbecsülhetetlen értékkel bírnak azok a szigetek, ahol az összefogás, az egymásra figyelés és a gyermekek mindenek felett álló érdeke ilyen harmonikus egységben valósul meg.
Az évkönyv 1901-től dolgozta fel az iskola múltját. Hihetetlen történetek, nagy pedagógus egyéniségek rajzolódnak ki előttünk: érdekes olvasmány nem csak sashegyiseknek! 2001-ben lelkes csapat gyűjtötte össze 100 év történeteit.
Kedves Kollégák, akik az elmúlt évtizedekben itt dolgoztatok!
Szeretnénk megmutatni, milyen irányban fejlődött az iskola, hol tartunk most!
Nagyon sokan voltak, akik munkájukkal segítették iskolánkat, rövidebb-hosszabb időt eltöltve nálunk. Veletek együtt formálódott ez az intézmény, lett azzá, amit ma Sashegyiként ismerünk.
Az évforduló kapcsán örömmel és szeretettel várunk mindenkit, nosztalgiázzunk együtt!
Az Öregdiákokról sem feledkezünk meg, folytatás következik…